Manapság nagy népszerűségnek örvendenek a különböző coaching foglalkozások. Lehet találni Business, Life, Family de még ingatlan coachot is. A hétvégén én is részt vettem a La Placeban tartott eseményen, ahol tánc mellett Mother coach foglalkozás is volt. Mivel én magam is a kétgyerekes anyukák táborát erősítem, gondoltam ott a helyem! Sok-sok csodás nővel találkoztam, akik szintén anyák és hozzám hasonlóan próbálnak egyensúlyozni az Anya-Nő tengelyen. Mert az igazság sajnos az, hogy ez csak néhány ajándékba kapott babaköszöntő kártya szerint egyszerű. Hosszú éveken keresztül tanuljuk milyen nőnek lenni, majd elkezdjük átképezni magunkat anyává. Sokan közülünk megspékeljük ezt egy kis feleség üzemmóddal. Nem is beszélve arról, hogy valakiknek a barátai, valakinek a beosztottai vagy épp főnökei vagyunk. Kóválygunk a saját szerepeink között, miközben olykor egyik szerepnek sem tudunk száz százalékosan megfelelni. Mégis vállalunk több szerepet, hisz ez tesz minket boldoggá, ezt várja el a társadalom is, ez az élet rendje. De mi van akkor, ha kicsúszik a lábunk alól a talaj és úgy érezzük elvesztünk valahol a mosatlan ruha és a péntek esti vacsora készítése között? Egyik lehetőség, hogy keresünk egy csoportos coaching foglalkozást, ahol hozzánk hasonló szerepben evickélő anyák, Nők vesznek részt és megoszthatjuk egymással, hogy kinek mi a baja, bízva abban, hogy együtt megoldást találunk a világ összes problémájára. (Vagy legalább a következő naphoz kicsit magabiztosabban állunk hozzá.) Másik opció, hogy megpróbáljuk mi magunk kitalálni, kik is vagyunk, illetve, hogy kik is szeretnénk lenni. (Spoiler: a kettő olykor nem egyezik.) Megpróbáljuk megformázni olykor meglehetősen kusza gondolatainkat arról, hogyan is kellene helyt állnunk mindenben ahhoz, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal, az életünkkel.
Azok számára, akik eme kis szösszenet hosszú sorait csak a mindent megoldó válaszért olvassák el, gyorsan a lényegre térek: ez bizony baromira nem egyszerű. Einstein valami hasonlót érezhetett, mikor kidolgozta a relativitáselméletet. Na jó, talán annyira nem vészes a helyzet, bár néha annak tűnik. Tisztelet persze a kivételnek. Mert ugye itt is vannak kivételek, azok a csoda anyák, akik mindig tudnak hallgatni az ösztöneikre, akiknek nem kell 15 Google oldalnyi találatot elolvasniuk arról, hogyan alakítsanak ki napirendet a kisbabának és akik 24 óra leforgása alatt elláttak akár több gyermeket, ledolgozták a napi 8 órás munkaidőt, készítettek vacsorát a családnak és persze kellően ki is aludták magukat. Csak így tovább csodamamik! Na de, kanyarodjunk vissza hozzánk, átlag emberekhez, akik számára az idejük beosztása nem olyan gördülékeny, akik számára az üzemmódok közti váltás nem megy teljesen zökkenőmentesen. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a második csoport a népesebb halmaz.
Mint említettem, a hétvégi coaching alkalmával az anyaság, amellett a nőiesség volt terítéken. Mert bizony ahányan vagyunk, annyiféle módon fogalmazzuk meg a Nőiességet. Mitől Nő a Nő? Mitől Anya az Anya? És nem utolsó sorban: Mitől Nő egy Anya? Sokan rosszallóan nézhetnek rám a képernyőjük mögül, mikor azt mondom, hogy számomra az anyaság nem azonos a nőiességgel. Véleményem szerint nem az anyaságtól válik egy nő nőiessé. Természetesen itt a kisgyerekes anyukákra gondolok, akiknek még nincs túl sok idejük arra, hogy fodrászhoz, körmöshöz járjanak, a ruhatáruk is a farmer - kerek nyakú pulóver - sportcipő hármasára korlátozódik, hisz a kavicsos játszótéren nehezen kivitelezhető a körömcipő és a harisnya. A szomorú(?) igazság az, hogy a felsők kiválasztásánál figyelembe kell venni azt, hogy a szoptatós melltartó melyik ruhából nem lóg ki!? Nőiesebbnek éreztem magam akkor, mikor kedvemre hordhattam a ruhatáram jelenleg elhanyagolt 80%-át. Tény, ami tény, ősidők óta a nők egyik legfontosabb szerepe az anyaság, ám ezzel nem mindig olyan egyszerű azonosulni.
Véleményem szerint - csak, hogy lezárhassam eme pár perces eszmefuttatásom - a hangsúly ott van, hogy tudjunk kellően azonosulni a szerepeinkkel! Hogy olyan életet éljünk, amivel álmunkból felkeltve is egyetértünk. Nem szabad mások elvárásai alapján élni, nem szabad hagyni, hogy mások mondják meg, mi a jó nekünk vagy épp a gyerekünknek. Nem szabad elítélni másokat azért, ahogy élik a mindennapjaikat. Ugyanitt megjegyezném, hogy irigykedni sem szükséges mások élére vasalt nadrágjára, hisz nem tudhatjuk mit élnek meg a négy fal között. Vagy, ami még nagyobb rejtély: mit élnek meg a saját fejükben, szívükben. Egy a lényeg: próbáljunk meg úgy élni, hogy a saját életünkkel elégedettek legyünk és hagyjunk időt magunknak. Senki nem feleségnek, anyának születik. Olykor még a legegyszerűbb szerepet is sokáig kell gyakorolni, hogy tökéletes legyen.
Néha tovább, mint szeretnénk.
Úgyhogy, csapó 1(000000…)!