Kedves Covid!

2019. novemberében, mikor egy jól megérdemelt wellness hétvégén engedtük ki a fáradt gőzt a családdal, olvastuk a cikkeket, hogy Vuhanban megjelentél, álmomban sem gondoltam volna, hogy látogatásoddal kicsiny hazánkat is boldogítani fogod. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy akár csak egy hirtelen jött tüsszentés, “derült égből” megérkezel és kétes hatalmad alá vonod az országunkat, a világot és persze úgy az egész univerzumot. Mikor tiszteletünk jeléül mindannyian visszavonultunk otthonainkba 2020. márciusában, fiatal anyukaként, a 9 hónapos kislányommal üdvözülve fogadtuk a hírt, hogy férjem - mint törzsgyökeres vendéglátós - otthon fog lébecolni velünk. Azon kevés híveid egyikévé váltam - aki az anyagi biztonsággal nem törődve - egy-egy könnycseppet is elmorzsoltam hálám jeléül. Hisz ki gondolta volna, hogy a megszokott heti 4-5 külön töltött nap után, otthon lehetünk néhány napot hármasban. Nem home officeban, a munka sötét óráit kivárva, hanem igazán, édes hármasban. Laza könnyedséggel dőltem hátra és élveztem az időt. A pár napból ugyan pár hét lett. Majd a pár hétből pár hónap. Én mégis hálás voltam a négy fal közötti bezártságnak, hogy ajándékot kaptunk Tőled, a férjem 0-24-es személyében. Na de, megérkezett a meleg, a nyár, ami tudjuk nem barátod, hisz visszavonulót fújtál, legalábbis a hírek szerint, no meg a Balatonra tartó forgalom szerint. Hello, szia, jó volt veled.

Na de újabb édes bombaként ismét berobbantál az életünkbe, bár ekkor már őszintén szólva senki nem hívott. Ismét magaddal rántottad az életünket, végül is, éltünk már jó pár szép évet nélküled, kibírunk még egy kicsit. Aztán jött a magány, a bezártság, a depresszió - na persze nem mind nálunk. Ám mégis, mint szürke szamár a ködben, próbáltunk kiutat találni az általad hozott - bár nem kért - ajándékból. Már újabb évet írunk, olyannyira, hogy nem is kell mindig áthúzni a papíron az elrontott 0-t, majd kijavítani 1-re, hisz 2021 is már a végéhez közeledik.


De te még mindig itt vagy. Persze szokásodhoz híven, a meleg nyári hónapok alatt máshol tengetted mindennapjaidat, hogy a nép kiélhesse “szabadságát” és kikukkantson a már- már arcunkhoz ragadt maszk mögül. Amiért persze szintén hálásak vagyunk, hisz hány nő alapozóra, púderre, rúzsra szánt kiadását csökkentetted, hisz a maszk állandó viseletté avanzsált, így minek az a kis smink, kérem szépen!? Hosszú és hívatlan vendégeskedésed gyümölcseit még mindig nem arattad le, hisz már szépen faljuk a görög ABC betűit és olvassuk a ránk mért adományaid következményét. Követjük a változásokat. Próbálunk megfelelni. Amíg tudunk, kitartunk. Na de, már sok-sok hónap eltelt, sok-sok család érezte meg, hogy az együtt töltött időre is olykor a “kevesebb, néha több” elv érvényesül és még annál is több fenséges home office lakomát látott az Insta Story. #mutimiteszel

Kicsiny családunk hálája is némiképp alább hagyott, ugyanis az étterem ismét nyitva, a vendéglátósok ismét dolgoznak, ám - akár csak az Éhezők Viadalában - minden egyes lélekért folyik a küzdelem. Mert persze sokan gondolnak Rád, mikor beülnének valamit megenni. Sokak nem tudnak kiverni a fejükből, mikor valaki köhög, tüsszent mellettük. Inkább elkerülnek, kerül, amibe kerül. Egy kis szorongás itt, egy kis depresszió ott és már itt is az ősz, a tél itt vannak a borongós, náthás hétköznapok. Talán már a maszk készítők is lehúztak minden létező bőrt eme trendi viseletről.

Úgyhogy, drága Covid, szép volt, jó volt, de úgy érzem ideje lenne értened a célzást, felismerni, ha már nem látnak szívesen. Tudod, egyszer minden jónak vége szakad, még a Barátok Közt is elbúcsúzott népes törzsközönségétől. (Tán épp miattad?) No de, nem is szaporítom tovább a szót, hisz talán a laptop összes tintája sem lenne elég ahhoz, hogy minden hozzád fűződő lélekemelő gondolatot képernyőre vessek.

Tisztelettel(?)


#laplace #laplacestudio #covid #koronavírus

57 views0 comments

Recent Posts

See All